Pályázat címe: GDi Ensemble FutureGIS térinformatikai-szimulációs modellkörnyezet és szolgáltatáscsomag kialakítása
Pályázat bemutatása:
A projekt célja az volt, hogy a hagyományos térinformatikai környezet által biztosított technológia adottságait olyan új képességekkel egészítse ki mely egészen újszerű szemléletet biztosít az iparág számára, bevezetve a folyamat szimulációs modellek előnyeit.
A projekt tárgya, így két önmagában is innovatív információ technológiai terület, a térinformatika és a prediktív folyamat szimuláció összekapcsolása, egyetlen integrált rendszerben, az eltérő erősségek és lehetőségek egymásra hatásából adódó szinergia hatás kiaknázásával.
A térinformatika és a folyamat szimuláció kombinálásával az volt a célunk, hogy egy térinformatikai-szimulációs modellkörnyezetet hozzunk létre, melyben a tér és az idő paraméter egyaránt magyarázó komponense a vizsgált folyamatoknak. A térinformatikára ültetett folyamat modell, a térinformatika adatbázisaiban tárolt statikus állapotjellemzők alapján vegye fel egy adott időpontbeli, már ismert állapotát, és az ettől kezdődő idővonalon bekövetkező események sorozatával előállítsuk, és egzakt módon elemezhetővé tegyük a rendszer tetszőleges jövőbeli állapotát. Vagyis betekintsünk a rendszer jövőjébe, amit így még a jelenben megtett beavatkozásokkal befolyásolni tudunk.
A módszer rendkívül sok gyakorlati alkalmazási lehetőséget kínál, és nagyon sok olyan kérdésre ad pontos és mérhető választ előre, amelyekhez hagyományos analitikus elemzéssel nem juthatnánk hozzá, az időbeli dinamika hiánya miatt. Az alkalmazásra a különböző térinformatikai kapcsolódású szervezetek döntéshozói-, és döntés előkészítő szintjein, valamint a konkrét megvalósítás előtti tervezés-, illetve az utólagos elemzés, kontrolling, finom hangolási tevékenységek során van piaci igény.
Azonosító szám: 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00195
Kedvezményezett: GDi Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Támogatási összeg: 145 037 878 Ft
Támogató alap: NKFI Alap
Támogatás mértéke: 56,372376%
A projekt befejezési dátuma: 2023.07. 31.
Közremûködõ szervezet neve:
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Közremûködõ szervezet elérhetõsége:
H- 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.